Elmélkedem...Hogyan jutunk el odáig, hogy a szombat esti lázt felváltja a szombat esti otthon ülős, olvasós, borozós, barátokkal beszélgetős, szerelemmel összebújós, evős-ivós opció? Milyen fura az élet, ahogy nő a tapasztalataink száma, úgy mérséklődik a barátainké, és ezáltal a ,,mindegy-hova-csak-menjünk" estéké is. Lenyugszunk, néha csak egy-két emberre vágyunk, néha csak egyre, néha egyedül is jól megvagyunk. Vajon a mi döntésünk vagy pusztán csak a biológia csodája mindez? A tapasztalatink vagy a hormonjaink okolhatók-e ezért? Kell-e egyáltalán okolni bármit is? Így múlunk el, vagy pont, hogy ez segít hozzá minket ahhoz, hogy később képesek legyünk családot alapítani és ezzel maradandó nyomot hagyni a világban, amelyből előbb vagy utóbb, de mindannyian távozunk? Bárhogy legyen is vannak változások, amelyek törvényszerűen bekövetkeznek az életünkben az viszont már rajtunk múlik, hogy ezeket hogyan fordítjuk a javunkra...