Manapság mindenen ott figyel ez a felirat. De vajon van-e lejárati ideje a kapcsolatainknak? És ha igen, jó lenne ha előre tudnánk azt?
Nos, egyszerűbb volna, az biztos, de az egyszerűbb nem mindig jobb... Ez esetben biztos, hogy nem. Gondolj bele, tudnál mindent előre, lejárati időstül-tárolási feltételestül-mindenestül... Uncsi, lenne, nem? Vagy a határokat feszegetve haladnánk előre az idő lineáris síkján, miközben arra várnánk, hogy konstruktív kötődésünkből mikor lesz destruktív béklyó a ráírt idő előtt? Vagy épp fordítva, még jobban vigyáznánk rá, hogy túl lépjük az előre meghatározott időintervallumot?
Azt gondolom az emberi természet alapjában véve kíváncsi és szereti tudni, hogy mi van, ha...? Talán ezért nem tudjuk előre azt az időt, amíg a kapcsolat megfelelő minőségben van jelen életünkben és így megvan a szabad akaratunk, ami által mi magunk terelgethetjük a megfelelő mederbe életünket, kapcsolatainkat. Legalábbis jó ezt hinni. A hibáink, kudarcaink pedig azok a kövek, amelyekkel az ösvény van kikövezve, amelyen járunk és abban segítenek- ha kellő körültekintéssel lépkedünk-hogy még egyszer ugyanott ne lépjünk le az útról. Szóval, néha jó, ha nem tudunk mindent előre és ezáltal kilépünk abból a bizonyos komfortzónából. A lényeg, hogy bármilyen kapcsolatról legyen is szó merjünk szeretni, magunkat és a másikat egyaránt. Enélkül nincs az a lejárati idő, amit rá mernének írni az égiek...

Fotó:weheartit

Te miben HISZEL?
A hit egy nagyon erős dolog, és most nem feltétlen vallási vonatkozásban értem. A hit kizár minden fajta kételkedést. Teljesen mindegy miben hiszel, Istenben, sorsban, Önmagadban, véletlenekben, másokban, lényegtelen… Ha hiszel, akkor megvan az a képességed, hogy a felmerülő akadályokat leküzdd. Mert elHISZED, hogy van valami, valami láthatatlan, megfoghatatlan, ámde nagyon is létező dolog, ami segít végigmenni az utadon. És a HIT az HIT, minden hit egyforma, pusztán a „mibensége” változik. Ez pontosan olyan, mint mondjuk a szeretet, az igaz szeretet ugyanolyan. Adni akar. Mindig. A változás csak a személyeket érinti, maga az érzés ugyanaz, ugyanazon kémiai-biológiai kölcsönhatások során jön létre, függetlenül attól, hogy mi vagy éppen ki váltja ki. Ugyanez a helyzet a HIT-tel is. Ugyanazt eredményezi, függetlenül attól, hogy mi az vagy ki az, aki kiváltja ezt belőled.
Nézd csak meg azokat az embereket, akik hitüket vesztették, akik már nem hisznek semmiben. Nézd meg hogy élnek! Nézd meg, hol élnek! Nézd meg a kapcsolataikat! Nézd meg őket! Nézz bele mélyen szemükbe! Mit látsz? Semmit… Nem látod az embert, a küzdést, az élni akarást… Nincs… Mert nincs hitük. Semmiben. És ez ijesztő.
Ugye Te nem akarod ezt? Ugye Te nem ezt akarod? Hát akkor, ha eddig nem tetted, kezdj el végre HINNI! Ha másban nem, hát ÖNMAGADBAN, abban, hogy mindig fel tudsz állni, abban, hogy értékes és érdemes ember vagy, abban, hogy szeretetre méltó ember vagy, abban, hogy fontos vagy másoknak, abban, hogy képes vagy mindarra, amit elképzeltél.
Mert ha HITED van, mindened van.

Fotó:weheartit

Most akkor Én, Ő, Mi vagy a függetlenség?
Maradhatunk-e függetlenek, szabadok egy kapcsolatban? Élhetünk-e úgy valakivel, hogy nem veszítjük el magunkat?
A válasz, azt gondolom, igen... Mégpedig azért, mert ha valaki mellett elveszíted önmagad, nem érzed magad szabadnak, akkor nem a megfelelő ember van melletted vagy Te nem vagy a megfelelő ember mellett. Egy igazi társ mellett ugyanis, Én Én leszek, Ő Ő lesz, Mi pedig Mi leszünk és így hárman tökéletesen ki fogunk jönni egymással... Amennyiben nem, úgy egyikőnk kilép a háromszögből és az nem Én leszek és nem is Ő...Fotó: weheartit

Észrevetted már, hogy vihar után megváltozik a levegő? Mintha az eső elmosná mindazt a mocskot, ami felgyülemlett, a szél, a villámlás és a mennydörgés pedig, mintegy lelkünk háborgását és békétlenségét szimbolizálva söpör el mindent ami az útjába kerül... És amikor vége, megnyugszunk, megtisztulunk és mintha újjászületnénk, újra elhisszük, hogy mindig van tovább és, hogy okkal vagyunk még mindig itt, ezen a Föld nevű bolygón...

Van, hogy évek telnek el anélkül, hogy bármi is felkavarná az állóvizet. Aztán egyszercsak valami felbolydul. Eleinte csal szépen fodrozódik a víz, majd egyre nagyobb hullámokat kelt a benne lévő mozgás. Ha időben eszmélsz, akkor ez a hullámzás segíthet továbbállni olyan helyekről, amelyek már nem szolgálnak Téged. Ám ha nem hagyod el időben a helyet, olyan hullámok keletkeznek, amelyek elsodornak és ha nem akarsz belefulladni, akkor nagyon erősen kell küzdened ellenük. De a lényeg, vagyis a végeredmény ugyanaz... A sors jelzi, hogy ott Neked nincs maradásod. Vagy így vagy úgy, de jelzi és kimozdít a mozdulatlanságból.

Az a baj velünk, emberekkel, hogy a nagy élni akarásunk közben egyetlenegy dolgot felejtünk el, mégpedig élni... Folyamatosan hajtjuk magunkat, megfelelési kényszerekkel fűtve haladunk egy olyan cél felé, amelyet a társadalmi normáknak megfelelően tűzünk ki magunknak. Biztos, hogy ezek a mi céljaink? Mert miközben ezeket a vélt vagy valós célokat hajtjuk elfelejtünk örülni, elfelejtünk szeretne, elfelejtjük élvezni az életünket, elfelejtünk hálásak lenni mindazért, amink van. Keressük Istent, keressük az okokat és a miértjeinket, közben elfelejtjük, hogy ez mind bennünk van. Azért nem találjuk mert mindenhol keressük csak magunkban nem. Aztán egy nap felébredünk és már nem találjuk önmagunkat sem. Az élet pedig lassan elmegy mellettünk, és viszi magával az összes csodáját.
Pedig nem ezt akarjuk, nem akarhatjuk ezt. Kezdjünk el emlékezni arra, mit szerettünk volna mindig is,kezdjük el megkeresni magunkban a válaszokat, kezdjünk el figyelni magunkra, kezdjük el észrevenni a csodákat, a mi csodáinkat, kezdjünk el hinni, kezdjünk el bízni és kezdjünk el szeretni, őrülten szeretni... Őrülten szeretni az életet és legfőképp kezdjünk el ÉLNI!

Lehetnek Neked is rosszabb napjaid, pillanataid, én amikor úgy döntöttem, hogy Téged választalak, akkor ezzel azt is választottam, hogy melletted leszek a nehezebb pillanatokban is, sőt olyankor még jobban szeretlek, hisz ilyenkor van rá a legnagyobb szükséged! Én ezt választottam, én Téged választottalak! DE! Én sem leszek mindig erős, lesz, hogy sírni fogok, lesz, hogy ordítani, de olyan is lesz, amikor nem fogok tudni beszélni sem arról, ami fáj, én is el fogok bukni időnként, lesz, hogy nem fogsz érteni sem... Nem vagyok hibátlan, Te sem vagy az, nem is leszünk azok sohasem, de amikor szeretünk valakit, és hozunk egy döntést, azt, hogy beengedjük őt az életünkbe, akkor azzal felelősséget is vállalunk érte és az azt jelenti, hogy nem csak akkor vagyunk jelen, amikor a legfényesebben csillog a lelke, hanem akkor is, amikor csak néhány csillag pislákol benne, azért, mert szeretjük.... Mindenestül.....